laser_02A lézerfény természetéből adódóan (monokromatikus, koherens és kollimált) a lézer rendkívül precízen „adagolja” a leadott energiát, vagyis nagyon pontos munkára képes pl. a sebészeti beavatkozások során. Lézertípustól függően a fény sokkal finomabban vághatja a szöveteket mint akár a legfinomabb szike, elzárva mindeközben a kisebb ereket is, vagyis a lézersebészeti alkalmazás során sok esetben egyáltalán nincs, vagy legalábbis minimális vérzés tapasztalható. Ezen felül rendkívül finoman elvékonyíthatunk vele szöveteket, vagy akár teljesen el is párologtathatjuk azokat. A bal oldali ábra szövettani, festett metszeten mutatja a sebészi lézer hatását. Jól látható, hogy a vágás körüli szövet hőkárosodása elhanyagolható.

Az orvosi felhasználás során (így Klinikánkon mi is) kihasználjuk, hogy a különböző hullámhosszúságú lézerek fénye különbözőképpen nyelődik el az emberi szövetben. Ez azért lehetséges, mert a bőr bizonyos „célterületei” vagyis az ún. kromofórok, bizonyos adott hullámhosszú lézer energiát úgy képesek elnyelni, hogy a környező bőrterületek egyáltalán nem károsodnak. Így, mint kromofór megemlíthetjük a vizet (a bőrben igen nagy arányban van, vagyis a sebészi lézerek ezt célozzák elsősorban), a melanint (az a festékanyag, amitől a szőr és haj vagy akár a bőr is barna színű), a hemoglobint (ettől piros a vérünk), vagy éppen a hydroxyapatitot (melyet fogaink tartalmaznak). És nem beszéltünk még a tetováláshoz használt különböző színű festékekről sem (melyek tehát szintén kromofórként viselkedik), melyek megint más hullámhosszú lézerfényt képesek elsősorban abszorbeálni, vagyis elnyelni. Nagy általánosságban elmondható, hogy míg az alacsonyabb hullámhosszak inkább a pigmentált szövetben ill. a vérben, addig a magasabb hullámhosszú lézerfény inkább a vízben ill. a hydroxyapatitban nyelődik el elsősorban.

Ezen célterületek a szelektív lézeres kezelés során tehát olyan mértékig melegszenek fel, hogy bekövetkezik vaporizációjuk (elpárolgásuk). Festék (tetoválás) és melanin esetében a következmény olyan kis részecskékre való szétrobbanás, mely a szervezet saját immunrendszere számára már eltávolítható.

Ezen termikus, vagyis hőhatás miatt a lézereket egyre gyakrabban alkalmazzuk az orvosi – kozmetológiai gyakorlatban a szőrtelenítés, tetoválás eltávolítás vagy éppen az értágulatok megoldása esetén. A 808 nm hullámhosszúságú fény nem a vízben gazdag szövetekben, hanem a Hemoglobin tartalmú vérben nyelődik el. A hosszabb hullámhosszú lézerek pedig igen hasznosak a sebészeti beavatkozásoknál. Ilyen esetben a bőrben levő víz nyeli el a fény energiáját, vagyis a hő itt keletkezik: a szövet elpárolog.

Lézeres érkezelés

Lézeres érkezelés– seprűvénák, „borvirág”

laser_01A legkorszerűbb lézerberendezések alkalmazásával néhány év óta Magyarországon, így Klinikánkon is lehetőség nyílt arra, hogy a bőrben található, valamint a bőr alatti zsírszövetben akár több milliméter mélyen elhelyezkedő különféle típusú érelváltozásokat (apró értágulatok, seprűvénák, rosacea, „borvirág” az arcon stb.) eltüntessünk a hámréteg, ill. a bőr legcsekélyebb károsítása nélkül. A kezeléshez 808 nanométeres, piros fényű olasz gyártmányú, multifunkciós Eufoton lézert használjuk.

A beavatkozás gyors, és csak minimális kellemetlenséggel, rövid csípésszerű érzéssel jár. A kezelés után a beteg azonnal visszatérhet mindennapi tevékenységéhezrövid ideig ( néhány napig ) tartó kompressziós kötés és helyi jegelés javasolt.

 

Kezelés utáni teendők?

laser_03A kezelésnek gyakorlatilag nincs mellékhatása, de a beavatkozás során a bőrben keletkező hő miatt a kezelt területen előfordulhatnak vöröses és bíbor elszíneződések (hasonlít az enyhe bőrpírhoz napozás után), amelyek általában huszonnégy órán belül elmúlnak, nagyon ritka esetben két-három napig is vörös lehet a bőr. Hosszabb ideig tartó mellékhatás lehet a purpura (apró bevérzés), amely kb. egy-két hét alatt tűnik el. Kivételes esetekben (főként vastagabb átmérőjű erek kezelése során) kisebb égés vagy hólyagképződés is lehetséges, mely után apró pörk alakul ki a bőrön. Ez néhány napon belül leválik és a bőr nyom nélkül gyógyul. Komplikáció, például hegesedés vagy vérzés gyakorlatilag kizárt.

Ritkán előfordul, hogy a lézerkezelés után gyulladáscsökkentő krém használatát javasoljuk, ezt a kezelőorvos helyben fel is írja. Mivel a bőrön sebet nem okozunk, legtöbbször közvetlenül a kezelés után, de inkább egy-két nappal a beavatkozás után alapozó használata már lehetséges. Fontos megjegyezni, hogy a lézerkezelés után néhány hétig (bőrtípustól függően) a kezelt bőrfelületet napnak vagy szoláriumnak kitenni nem szabad, ill. hatásos fényvédő krém használata javasolt (lsd. ajánlott kozmetikumok). Tilos a szauna használata, és – arcon történt lézerkezelést követően – nem ajánlott az ereket tágító vagy szűkítő ételek fogyasztása sem (forró, fűszeres és csípős ételek, alkohol és feketekávé). Alsó végtagi kezelést követően (pl. seprűvénák) két héten át nap közben kompressziós harisnya viselését javasoljuk.

A témában leggyakrabban feltett kérdések a következők: